Nagy „Sáska” Zoltán

TaiJi Quan és Qigong

Budapesten
Kezdő Qigong és TaijiQuan gyakorló csoport indul 2023 szeptemberében.

Időpont és helyszín: Szerdánként 18:30-20:30-ig a Móricz Zsigmond körtérnél.

Az edzéseken eleinte főként a mozgás és a belső munka megalapozásával foglalkozunk, így az első néhány
hónapban szabadon lehet csatlakozni a csoporthoz, a későbbi csatlakozás esetén pedig felzárkóztató edzésekkel támogatjuk a fejlődni vágyókat.

Ha szeretnél részt venni rajta, vagy kérdést tennél fel, akkor kattints az
alábbi gombra.

太極拳

Mi az a TaiJi?

Mire „való” és kinek ajánlott a gyakorlása?

TaiJi-t (teljes nevén: TaiJiQuan, azaz „Nagy Végső Ököl”, amelyet régebbi nyugati írásmóddal sokszor tai chi-nak írnak, ejtsd: ‘táj-csi-csüen’) valójában emberek milliói gyakorolnak, elsősorban származási országában, Kínában – azonban egyre ismertebbé és elismertebbé válik az európai és amerikai országokban is, köszönhetően számos pozitív hatásának.

Jellemzően két úton találkozik vele a nyugati ember: vagy harcművészetként ismeri meg, vagy az egészséget javító testmozgásként, „tornaként” – és (szerencsére) mindkét esetben igaza van. A TaiJi-nak ugyanis valóban van harci alkalmazása, azonban ennél sokkal mélyebb művészet, amely több ezer éves kínai filozófián, gyógyászati ismereteken, mozgáskultúrán és szellemiségen alapul.

Azt is mondják, hogy 40 éves kor alatt még korai elkezdeni TaiJi-t gyakorolni. Ez persze közel sem kizáró tényező, hiszen tanítványaim jelentős része bőven fiatalabb ennél; mégis, a TaiJi nem egy vad küzdősport – sokkal inkább egy rendkívül szép, igen mély és összetett mozgásrendszer, amelyben inkább alaposan és lassan, de biztosan haladunk.

A TaiJi különböző módon adhat értéket minden gyakorlónak, attól függően, hogy milyen céllal vagy éppen problémával kezdi meg a gyakorlást:

  • fejleszti a mozgáskoordinációt és egyensúlyérzéket;
  • javítja a testtartást, ezáltal számos krónikus mozgásszervi, ízületi fájdalmat előzhet meg;
  • megerősíti a test legfontosabb, mély tartó izmait (láb és törzsizmok);
  • légzéstechnikákkal javítja a tüdő és a vérkeringés állapotát;
  • bevezetést ad számos kínai egészségmegőrző technikába és Qi Gong (csikung) gyakorlathoz;
  • alapvető és egyre mélyülő harcművészeti ismereteket tanít; 
  • betekintést nyújt a kínai filozófiákba és a taoizmus gondolatrendszerébe;
  • és nem utolsó sorban egy nyitott, támogató és barátságos gyakorló közösségben történik mindez.
Összességében a TaiJi egy olyan út, amely jelentősen hozzájárul minden gyakorló testi, lelki és szellemi egészségéhez, egységéhez és nyugalmához. (Ezt már a nyugati tudományok is kezdik igazolni – angol nyelvű irodalom a legújabb kutatási eredményekről itt található.)

Gyakorlás

Nagy Zoltán

TaiJiQuan és QiGong oktató

Több mint 35 éve foglalkozom harcművészetekkel, és közel 20 éve oktatok TaiJi-t csoportos és egyéni, illetve páros magánedzés formájában. Először 1984-ben kezdtem karatét tanulni, majd nem sokkal később a Déli Imádkozó Sáska stílusú kungfut gyakoroltam 11  éven át – innen maradt meg a „Sáska” becenév, amelyen a legtöbben ismernek taiji-s körökben.

A sáska stílus után kezdtem Havasi András iskolájában ShenDao GongFu-t, TaiJQuan-t és QiGong-ot tanulni.

2002-ben végeztem a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, kínai szakon.

Természetesen a TaiJi-nak számos iránya és stílusa létezik. Csoportjaim itthon a Magyar Taoista Egyház (MTE) keretein belül működnek, Havasi András mester irányításával, akinek továbbképzéseit rendszeresen látogatjuk. Az MTE a Teljes Valóság Iskolát (Quanzhen, 全真), és a Kunlun (崑崙) hagyományt képviseli, a TaiJiQuan tekintetében pedig a Hosszúlépéses Öreg Yang stílust gyakoroljuk, amelynek alapítója Zhang Sanfeng (張三丰). Minderről részletesen az előbbi linken található információ.

Gyakorlások és tematika

A TaiJi gyakorlások jellemzően két órás időtartamban, heti rendszerességgel zajlanak. Iskolánk hagyományait követve nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy önmagunkat mindhárom szinten, azaz testi, energetikai és szellemi szinten is műveljük – ennek jegyében alapos bemelegítéssel és mélyreható alaptechnikákkal kezdünk minden edzésen, úgy mint:

  • teljes test átmozgatása és bemelegítése;
  • nyújtások, alapállások és lépések;
  • speciális (a TaiJi vagy a QiGong szempontjából fontos) 
  • ismerkedés alapvető légzésgyakorlatokkal és QiGong technikákkal;
  • vér- és Qi-keringést támogató, serkentő gyakorlatok és testi struktúrák;
  • illetve testtudatosságot, szellemi felkészülést támogató technikák.

Az alapozást követően az edzések lényegi része az úgynevezett formagyakorlatok elsajátítása, amelyek a TaiJi lényegét képező mozdulatokat és technikákat egymás után fűző, koreográfia-szerű mozgásformák. A formagyakorlatok szabad kezes és eszközös (a mi iskolánkban szablya, kard, bot) típusok szerint oszlanak meg; a kezdő csoportok a mindenki által elsőként megtanulandó 48 lépéses, szabad kezes formagyakorlat elsajátításával kezdenek. Ehhez azonban ismerni szükséges az alapvető testtartásokat és mozgásokat, ezért az első formagyakorlat megtanulását általában két-három hónap alapozást követően kezdjük meg, és a teljes forma elsajátítása rendszerint egy-másfél évet vesz igénybe.

A gyakorlások helyszíne nyaranta, jó időben a Filozófusok kertje, ősztől tavaszig pedig fedett helyen, tornateremben gyakorlunk. A csoportok és tanítványaim rendszeresen látogatják az MTE által szervezett közös TaiJi táborokat, ahol az évközben tanultakat tovább pontosítjuk és mélyítjük. Emellett rendszerint évente egyszer külön elvonulást is szervezünk, ahol felügyeletem mellett rövid idő alatt igen mély gyakorlati ismereteket szerzünk. Ezen alkalmakkor, illetve haladóbb szinten páros gyakorlatok és fegyverhasználati alapok is sorra kerülnek.

導劍法

Dao Jian Fa

(kard vezetésének művészete) 

Önállóan végzett gyakorlat, mely során a gyakorló képes szabadon variálni a korábban megtanult technikákat, úgy hogy közben a kard szabályainak megfelelően, és azzal harmóniában képes mozogni.

Gyakran ismételt kérdések

Kinek szól a szeptemberben induló kezdő TaiJi csoport?

Életkortól függetlenül bárki csatlakozhat, a részvételhez nem szükséges semmilyen küzdősport vagy mozgásművészeti előképzettség.

Mikor és hol vannak az edzések?

A kezdő csoport zárthelyi edzései (szeptembertől nyár elejéig tartó időszakban) szerdánként 18:30-tól 20:30-ig tartanak. Ezek helyszínét az aktuális járványhelyzettől függően jelöljük ki, de jelenleg tornateremben, a Móricz Zsigmond körtérnél zajlanak.

Nyáron, ugyancsak szerdánként 18 és 20 óra között (jó idő esetén) a Filozófusok kertje nyújt kiváló terepet a gyakorláshoz.


Mikor indul a csoport és meddig lehet csatlakozni?

Az indulás hónapja: 2023 szeptember. A csoporthoz az első félév folyamán szabadon lehet csatlakozni, ekkor az alapozó gyakorlatok elsajátítása zajlik, amelyhez könnyen felzárkózhat minden új érkező. Érdeklődés esetén az alábbi kapcsolati adatlapon keresztül bármely kérdésre örömmel válaszolok a csatlakozással vagy az előrehaladással kapcsolatban.


Hogyan befolyásolja a járványhelyzet az edzéseket?

A gyakorlásokat mindig az aktuálisan érvényes járványügyi szabályozásoknak megfelelően tartjuk. Ennek értelmében amikor kötelező, illetve amikor az általános járványhelyzet indokolja, ügyelünk a távolságtartásra (a páros gyakorlatok mellőzésével ez megfelelően betartható), szükséges esetben maszkot viselünk, valamint a szigorú lezárások esetén online módon tartjuk meg az edzéseket.

Milyen ruhában érdemes edzésre jönni?

A teremben váltó sportcipő használata kötelező, emellett a szabadtéri edzésekre is érdemes az alábbiak szerint készülni. Javasolt vékony gumitalpú, a boka mozgását szabadon engedő lábbelit hozni (tehát például a vastag talpú futócipőt nem javaslom, és semmiképpen ne legyen magas szárú). Az edzéseket hosszú nadrágban tartjuk, amelyhez könnyed, laza, a széles és mély állásokat engedő melegítő vagy szövetnadrág ideális. (Később lehetőség lesz kifejezetten harcművészetek gyakorlására szabott nadrág vásárlására, igény esetén.) Bármilyen könnyed felső póló megfelelő. Az ékszereket az edzés ideje alatt a sérülések elkerülése végett levesszük (szemüveget gond nélkül lehet hordani az edzésen).

Jelentkezés és kapcsolat

Az alkalmakra való jelentkezésre vagy a fentiekkel kapcsolatban kérdés feltevésére az alábbi felületen van lehetőség. A jelentkezést emailben visszaigazoljuk és megküldjük a pontos részleteket.

    Nyilatkozat

    A honlapon leírt gyakorlatok és technikák nem minősülnek egészségügyi vagy egyéb gyógyászati, gyógyító tevékenységnek, sem felnőttképzésnek. A leírásokban szereplő fiziológiai hatások tudományos kutatásokon és személyes tapasztalaton alapuló közlések, amelyek nem minősülnek ajánlattételnek és amelyeket az oktató nem garantál. A gyakorlatok hibás kivitelezéséből következő esetleges sérülésekért az oktató felelősséget nem vállal.